Dél-Borsodi tanyarendszer
A tanyák kialakulása Magyarországon
A tanya kifejezést eredetileg a szállás szóval egyenértékűen alkalmazták, és tartózkodási helyet jelentett valamely község, város határában. Kezdetben csak ideiglenes lakhelyet értettek alatta. A ma tanyának nevezett lakóhelyek elődjei már a török világ előtt kialakultak. Létrejöttük két jelentősebb szakaszra különíthető el. Az első periódus a XV-XVI. század fordulójától a XVIII. század közepéig tartó időszak. A Magyarországra jellemző aprófalvas településrendszer lényegében a XV. századra kialakult. A falvak a folyó menti vagy egyébként is jól termő sík vidéken sűrű egymásutánban, 1-3 km távolságban követték egymást. Ezzel párhuzamosan az országosan jellemző pusztásodás tényezői a falvak ezreit törölték el a táj arculatáról. Ezt a folyamatot a történelem természetes szelekciójának tekinthetjük. A török uralom is megbontotta az egyenletesen kialakult településszerkezetet.
A tanyarendszer első nyomai a pásztorszállásokhoz vezethetők vissza, melyek a lábas jószág legeltető helyei voltak, ahol földművelés még nem folyt. Mivel a jószágoknak mindig új és új legelőterületre volt szükségük, ezért ezek a szállások (tanyák) nem állandó lakhelyül, hanem csupán ideiglenes szálláshelyül szolgáltak. A maradandóbb szállásokat az intenzívebb állattenyésztés igénye hívta életre. A szállásokon a jószágoknak előbb csak télen, később állandó jelleggel adtak helyet. Ekkor mér gondoskodni kellett a jószágok téli takarmányozásáról, abrakoltatásáról, a szállások körül a legelőből a szénázáshoz szükséges kaszáló elkülönítéséről.
A XVII. században az állattenyésztés kereteit túllépve a földművelésnek egyre növekvő szerep jutott. Ezután a szálláshelyek – ahol összekapcsolódott az állattartás a földműveléssel-, komplex vegyesgazdasági üzemhelyekké fejlődtek. Egyszerre érvényesült a mezőgazdasági termelés mindkét ága, tehát a rideg állattartást felváltotta a letelepedett életmóddal járó állattartás. Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan az ideiglenes pásztortákolmányok és tüzelős ólak helyett kunyhók, végül házak épültek.
Bővülő tanyahálózat
A XVIII. században a kezdeti, átmeneti szállások (tanyák) mindinkább átalakultak állandó lakhelyekké. Ezek az egyes települések közelében szórványosan helyezkedtek el. A vasúthálózat kialakulása, a közlekedés fejlődése, az értékesítés könnyebbé válása serkentette a gabonatermesztés intenzívebbé válását, amely az árvíz-mentesítési munkálatok és a tagosítások nyomán újabb lendületet kapva táplálta a tanyásodás megindult áradatát. Ezen változások következtében létrejöhetett az egykori legeltetőszállásokból a mai összetett és fejlett tanyarendszer, melynek alapját a földművelés képezte.
A tanyarendszer gócpontjai már a XVIII. század közepére kialakultak, de országosan jellemző átfogó rendszerré csak II. József korában befejeződött telepítések nyomán vált. Ezzel veszi kezdetét a második szakasz. Ebben az időszakban az egész országra kiterjedő határrendezésre került sor, melynek lényege, hogy az egyes településektől kiindulva a határt belső legelő, szántó, illetve külső legelő övekre osztották. A szántóterületek egy részét is szállás- vagy tanyaföldként hasznosították. A tanyaföldek egyéni birtokba kerültek, azokat kivonták a nyomásos művelési kényszer alól, így a tanyaföldosztással a tanyaépítés is polgárjogot nyert. Az ekkor keletkezett tanyák már nem állatlegeltető, hanem szántóföldi tanyák voltak, de változatlanul kiemelkedő szerepe volt az állattenyésztésnek is.
Ekkor még jórészt csak a dél-alföldi területeken volt jellemző a tanyás gazdálkodás. Az észak-alföldi területek csak később léptek erre az útra. Egyre inkább szükségessé vált a termőterületek növelése, amit a legelőföldek kiosztásával és feltörésével, valamint a futóhomok és az árvizes területek megszelídítésével, valamint az 1832-36. évi országgyűlésen hozott törvénnyel kezdetét vevő tagosítással sikerült elérni. A XIX. században földbérlet útján egyre több paraszt is bekapcsolódott a tanyás gazdálkodásba. Az 1910. évi adatok szerint a tanyarendszer kiterjedt és elérte Borsod megye területét. Gerincét a módosabb paraszti tanyák alkották, amit teletűzdeltek a szegényebb parasztok tanyái.
Tanyarendszer a XX. század küszöbén
A XX. század elején az alföldi lakosság egyharmada már tanyán élt, s lélekszámuk meghaladta az egymilliót. Ekkorra a tanya a mezőgazdasági termelés egyik üzemszervezeti ága lett, mely speciálisan hazánkra jellemző formája a gazdálkodásnak. A tanyarendszer a magyarországi mezőgazdasági termelés szempontjából rendkívül jelentős. Az Alföldön vert gyökeret, mert ott voltak leginkább adottak kialakulásának feltételei. A XX. század elejére máshol is kialakultak földműves paraszttanyák, melyek paraszti birtokban voltak. A tanyavilág besűrűsödése, az egyes tanyák határrészein a fejlődés falvak kialakulásába torkollott. Ennek szemléletes példája Csincse létrejötte. A tanyák községgé szerveződése helyileg megszüntette a tanyavilágot.
A tanyákra először a béresek mentek el dolgozni, akik többnyire helybeliek voltak, de az sem volt ritka, hogy távolabbi országrészről fogadtak fel a gazdák cselédeket, így biztosítva munkalehetőséget a más vidékről odasereglett munkavállalóknak. Egy átlagos tanyai gazdaság 12 cselédet foglalkoztatott, s kb. 300-500 hold területen gazdálkodott. A XX. századra kialakult paraszttanyáknak igazgatási funkciójuk nem volt, gazdaságilag, jogilag, társadalmilag egy közeli falu- vagy város részei voltak.
Csincsetanya
A tanyás települési rendszer megyénkre, de a Mezőkövesdi járásra sem volt jellemző. A járásban a legkiterjedtebb tanyavilága Mezőkeresztesnek volt, ahol 1969. január 1-én 29 külterületi lakott helyet írtak össze. Ezek egyike, a legnagyobb, 115 lakóépületben 457 lakóval Csincsetanya volt.
A Magyar Korona Országainak Helységnévtára szerint Csincsetanya 1898-ban az Egri járásban Emőd része volt, 1900-tól viszont közigazgatásilag már a Mezőkövesdi járásban lévő Mezőkereszteshez tartozott, számos más tanyával egyetemben. Ezek a következők: Kubiktanya, Lengyeltanya, Dobriktanya, Husztitanya, Egyháztanya, Bossányitanya, Kovácstanya, Lőrincztanya, Bodnártanya, Kisstanya, Lénárttanya, Trékitanya, Hajdútanya, Buztanya, Gombatanya, Berecztanya, Négyessytanya, Feketetanya és Olajostanya. Csincsétől északra, a 4 km-re lévő Vattához tartozott a Melczer- később Margittanya, az Esztertanya és a Miklóstanya. A szintén északra fekvő Emőd része volt a Zsedényi- és a Bakótanya; a délre Gelejhez pedig a Szilvássytanya tartozott.
Minden tanya különálló gazdaság volt, közös földjeik nem voltak. A birtokosok 70-80 holdas területen gazdálkodtak. A XX. század elején nem volt ritka a nagyobb, 800-1000 holdas (Kubiktanya, Melczer-Margittanya, Lengyeltanya, Dobriktanya, Husztitanya) uradalom sem. A kisebb tanyák területei 40-60 holdat tettek ki.
A mai csincseiek a tanyák közül legjobban a Kubiktanyához kötődtek. A Kubiktanya – mely Csincsétől Gelej felé kb. 3 km-re feküdt – tulajdonosa a Kubik család volt. Kubik Gyula országos hírnevű vasútépítő mérnök volt, akinek nevéhez több jelentős vasúti intézmény megépítése fűződött. Volt országgyűlési képviselő, a Mérnök-Egylet elnöke és Borsod vármegye Törvényhatósági Bizottságának tagja. Fivére Kubik Béla a vármegye közéletében jelentős tevékenységet végző, köztiszteletben álló személyiség volt. Temetésekor – 1928-ban -, a birtokukhoz tartozó Zöldhalompusztán találták meg, a később Csincse község jelképévé váló szkíta eredetű aranyszarvast. A Kubiktanyán kb. 30 család lakott, ahol nagy uradalmi kastély állt, melyben a csincseiek emlékezete szerint Kubik Béla minden lányának külön szobája volt. A Kubiktanyán minden tábla szántóföld akác-, gesztenye- és gyümölcsfával volt körbe ültetve. A tanyán 6-10 dohányos, 5 béres és 3-4 kocsis dolgozott. Összehasonlításképpen a Margittanyán kb. 20-25 család, a Lengyeltanyán 22 család élt. A helyiek emlékezete szerint az utóbbinak osztrák tulajdonosa volt, aki azt bérbe adta Fredmann Emilnek és Klein Józsefnek.
